Rendelőnk telefonszáma:

+36 20 911 7501

Amennyiben a szám foglalt kérjük hívja a központi recepciónkat az alábbi elérhetőségen

+36 1 700 3930
A parodontológia fogággyal, illetve a fog körüli tartószövetek megbetegedéseivel foglalkozó tudományág. A szájüregben naponta képződik lepedék, amely a fogközökben és az íny mentén is lerakódik, s hosszú ideig való fennállását követően a szövetek károsodását, pusztulását okozza.
 
A fogágy megbetegedéséről és a fogak meglazulásáról
 
A fogágy – az íny, a csont, a gyökérhártya- különböző megbetegedései tehát annak pusztulását és ezzel a fog meglazulását és kihullását okozzák. Az íny krónikus gyulladásának következményeként a fog körüli csont lebontódásának, sorvadásának, visszahúzódásának következtében alakulhat ki. Tünetként nemcsak foglazulást tapasztalhatunk, hanem a fogak dőlését, vándorlását, kiemelkedését is. Ez a probléma idős korban már a természetes élettani folyamat következtében alakul ki, de sajnos - nem is ritkán - fiatalabb korban is előfordul.
 
A foglazulás röntgennel is kimutatható, ám az a nagyobb baj, amikor a fogak kilazulása már fizikális vizsgálattal is észlelhető. A csont leépülése tehát ellenőrizhető, ugyanis már enyhébb esetben is a fogorvos szondával le tudja mérni az íny és a fog között, hogy milyen mértékű a csontveszteség. Ezt tasakmélység-mérésnek nevezik. A tasak azért alakulhat ki a fog és az íny között, mert nincs megfelelő csontos alap, így ott a lepedékkel és a nyállal bekerült baktériumok gyulladást okozhatnak, s még inkább lebonthatják a csontot. A következmény pedig a foglazulás, majd a fogak elvesztése. A tasakokat rendszeresen ki kell tisztíttatni a fogorvossal, ezért is fontos, hogy a fogpótlásokat megbízható fogorvos készítse és ellenőrizze.
 
 
Fogak sínezése
 
Foglazulás esetén nem kell rögtön a legrosszabbra gondolni, hiszen ilyenkor még van lehetőség a kilazult fogak rögzítésére. Egyik megoldás a meglévő fogak sínezése. Ez azt jelenti, hogy valamilyen fix egységbe foglalják a fogakat, és ez az egység rögzíti a kilazult fogakat is. Ha néhány fog meglazult, akkor azokat, valamint a velük szomszédos, még nem laza fogakat lecsiszolja a fogorvos, és koronákkal egybeöntve rögzíti az egészet. Ilyen esetben természetesen még fokozottabb hangsúlyt kell helyezni a fogmosásra, a fogak alapos tisztítására - ám a fogak így még hosszú éveken keresztül a szájban maradhatnak.
 
Paradontológiai kezelések
 
A fogágybetegség nem visszafordítható folyamat, azonban lehetséges a csontveszteség és a gyulladás megállítása. Előkészítő kezelésként általában ultrahangos fogkő-eltávolítás történik az íny felett és íny alatt is. Az íny feletti fogkő elsősorban ultrahangos depurátorral történik, míg az íny alatti fogkő eltávolítása főként kézi műszerekkel történik, ez az eljárás az úgynevezett kürettálás. Zárt kürettálás során történik az íny alatti tisztítás, melynek során a gyulladt szöveteket, tasakfalat és a fertőzött gyökércement réteget távolítják el egy speciális eszközzel.
 
Nyitott kürettálás során a mély, nehezen hozzáférhető tasakokat megtisztításra- és a gyökérfelszínek elsimításra kerülnek. A fog külső és belső oldalán metszéseket szükséges ejteni az ínyben, hogy lebeny képződjön az íny alatt fekvő területek jobb ráláthatósága, eredményesebb tisztíthatósága érdekében. Végül a műtéti területet a beavatkozás végén varratokkal látják el. A kürettálás helyi érzéstelenítésben történik, így a beavatkozás fájdalommentes a páciens számára.
 
Gyakran előfordul, hogy olyan nagy kiterjedésű szuvasodással fordul valaki a fogorvoshoz, hogy a preparált üreg, vagy korona határa mélyen az íny alá esik. Fogeltávolítás helyett ma már lehetséges ezeknek a fogaknak a megmentése is azáltal, hogy a fogat a fogorvos kissé kiemeli az ínyből, aminek következében a koronai rész meghosszabbodik és a fog biztonságos helyreállítása elvégezhető. A koronahosszabbítás kétféle eljárással történhet: pár hetes fogszabályozással, aminek az eredményeként az adott fogat a szomszédos fogakon megtámasztva lehet kiemelni. A másik lehetőség pedig a helyi kisoperáció, amikor a fog körüli ínyt lejjebb műtik.
 
A szájnyálkahártya problémákról
 
A szájüregi gyulladások jelentős része alapos száj- és fogápolással megelőzhető. A fennálló szájüregi gyulladások kezelése pedig a gyulladás típusának megfelelően antibiotikummal történhet, emellett a gyógyszeres kezelés lokális, fertőtlenítő hatású ecsetelőkkel, szájöblítőkkel egészíthető ki. A gyógyításában főként a helyi kezelés jöhet szóba, erre többféle antiszeptikus szájöblögető alkalmas. A kezelés során a fogorvosok törekednek a száj fertőzött hámtól való megszabadítására, ám ez természetesen csak fokozatosan történhet meg. 
 
Nagyon fontos azonban felkeresni a fogorvosunkat amennyiben nem múló fájdalmat, szokatlan alaki-, méret- vagy szín elváltozást tapasztalunk szájüregünkben, hiszen a többnyire könnyen és gyorsan kezelhető szájpenész és afta mellett vannak súlyosabb szájüregi megbetegedések is, például a szájüregi daganatok, vagy a rák. Csak a betegség korai felismerése teszi lehetővé a páciens gyógyulását, aminek alapvető feltétele a rendszeres kontrollvizsgálatokon való részvétel.

Visszahívást kérek


Jókai Dental fogászati szakrendelő

Szolgáltatásaink

Szolgáltatásaink

Tekintse át, hogy milyen szolgáltatásokat vehet igénybe fogorvosaink segítségével!

Megnézem
Fogorvosaink

Fogorvosaink

Fogorvosaink és munkatársaink várják, hogy szakszerű segítséget nyújtsanak a panaszaira.

Megnézem
Időpontfoglalás

Időpontfoglalás

Időpontot kérek fogorvosi kezelésre vagy szűrésre!

Megnézem
Kapcsolat

Kapcsolat

Írja meg miben segíthetünk és szívesen visszahívjuk!

Megnézem